1968-ban látta meg a napvilágot Békéscsabán. Gyermekévei hasonlóan teltek, mint valamennyi óvodai és iskolai társának. Tizennégy éves korában járt először könnyűzenei koncerten, melynek hatására középiskolás társaival elhatározták, hogy ők is zenélni szeretnének. Miután megvásárolták életük első hangszereit, Refrakció néven amatőr zenekart alapítottak. A fiatalos lendület pusztán néhány évig tartott, a zenekar 1987-ben feloszlott.
Pali ezt követően kimagasló figyelmet fordított az ének, valamint a gitártanulásra, és még jobban belevetette magát a zenei életbe. Hamarosan előadóművészi vizsgát tett, s fő hivatásává vált a zene.1990-től kezdve több éven keresztül különböző formációkban szórakoztatta estéről – estére az éjszakai bárok, éttermek, klubok vendégeit.
1996 tavaszán jelent meg „Slágerek Házibulihoz 1.” című első magánkiadású kazettája, rajta a ’70-80-as évek legnépszerűbb romantikus dalaival. A kazetta megjelenése nem várt sikert hozott a közönség köreiben. Még abban az évben, novemberben, folytatásképpen megjelent egy újabb album „Slágerek Házibulihoz 2.” címmel.
1997. február 7-én Pali első és második lemezének dalaival megtartotta élete első önálló koncertjét. Nagyszerű hangulat és hatalmas közönségsiker jellemezte az estét. Az első koncertet követően Pali és zenekara békésmegyei koncertkörútra indult. A közönségsiker tovább folytatódott, még abban az évben egy új lemez is elkészült, természetesen „Slágerek Házibulihoz 3.” címmel.1998 év végéig további sikeres koncerteket adott Magyarország Dél-keleti régiójában. Ebben az időben, egy vidéki rádióban elhangzott kérdésre, amely a következő volt – “Mi a legfőbb célod a jövőben”? , ezt válaszolta: “Szeretném, ha dalaimat és produkciómat az egész ország megismerné.”
1999 tavaszán az addigi sikereire felfigyelt a világ élvonalába tartozó EMI lemezkiadó és egy 5 évre szóló szerződést ajánlott. Ősszel már meg is jelent a „Romantikus Slágerek” címet viselő nagylemez, rajta a „Sirályok sírnak” és a „Kék a szeme” című dal, melyre a Berettyóújfaluban megtartott koncertjén videó klip is készült. Pali számára az album fél éven belül meghozta a régóta áhított országos sikert is.2000. március 15.-én Pali átvehette élete első aranylemezét. 164 nap alatt, több mint 25.000 db lemez talált gazdára a „Romantikus Slágerek” című lemezéből. A hivatalos aranylemez átadót követően az országos médiumok kapui is kinyíltak, szinte naponta számoltak be a vele kapcsolatos eseményekről, történetekről.
2000 áprilisában az Aranyzsiráf Díjátadón a hazai pop lemez kategória TOP 5 jelöltje közé bekerült a „Romantikus slágerek” című lemeze.
2000 júniusában a TV2-vel exkluzív szerződést kötött, melynek értelmében állandó sztárvendége lett a Dáridó című zenés műsornak.
Még ebben az évben újabb nagylemez jelent meg „Nem adom kölcsön a szívem” címmel, amelyen a feldolgozások mellett 6 új Kaszás Péter dal is szerepelt már. Az album rekord gyorsasággal lett először arany, platina majd dupla platina lemez, egy év alatt több mint 80.000 db talált gazdára.
Két videó klipet is készített a „Nem sírnád vissza a régit” és a „Nem adom kölcsön a szívem” című dalaira.2001 tavaszától koncertjei tovább folytatódtak. Júliusban átlépte az országhatárt is, első alkalommal Erdélyben járt zenekarával. Mindenhol fantasztikus siker és közönségszeretet várta.
2001 szeptemberében „Mindig úgy szeress” címmel megjelent egy újabb album, amely szintén rövid időn belül aranylemezzé vált.
2002-ben Pali lemezkiadót alapított Happy Records névvel. Saját kiadójánál még ebben az évben megjelent a „Veled leélném az életem” című nagylemeze, amely a megjelenés napján aranylemez lett. Az albumon már csak új dalok szerepeltek, melyeket szintén Kaszás Péter írt. A lemez címadó dalára júliusban Balatonfüreden forgatott videó klipet a Regede hajón.
2002 szeptemberében egy TV felvétellel egybekötött jubileumi koncertet tartott Cegléden. A felejthetetlen hangulatú estéről az Magyar Televízió egy 50 perces összeállítást mutatott be.
2003-ban egy nagyszabású jótékonysági koncertet adott a tiszakürti Papp-család támogatására. A koncert teljes bevételét, és a támogatók által összeadott összegből családi házat vásárolt a Papp-család.
2003 szeptemberében megjelent 8. nagylemeze, mely egy igen merész címet kapott: „Szánd rám az éjszakát”. A lemez címadó dala mellett, a „Hogyan tudnám meghálálni én” című dalra is készült egy-egy videó klip a közönség nagy örömére.
2004-ben a sikersorozat folytatódott. Fellépései, koncertjei során minden egyes alkalommal kimagasló közönségszeretetben volt része. Elmondása szerint ettől az időszaktól érezte igazán, hogy az évek során kialakult egy nagyon nagy létszámú, és rendkívül erős közönségbázisa szerte az országban. Októberben megjelent a „Zenés Randevú” című albuma, amelyen Pali első alkalommal szerzőként is bemutatkozott. Rövid időn belül a repertoár egyik legnépszerűbb dala lett Pali egyik saját szerzeménye, a „Nélküled mondd mi lesz holnap” című dal. Szeptemberben Budapesten, a Hajógyári szigeten videó klipet is forgatott a dalra.
A 2005-ös év eleje egy bécsi fellépéssel indult. Ausztriában első alkalommal találkozhatott személyesen közönségével, rajongóival. Pali különös izgalommal készült e nem mindennapi fellépésre. A siker itt sem maradt el, a műsor után elégedetten és nagyon boldogan búcsúzott a több száz fős rajongótáborától. A bécsi fellépés után több határon túli felkérés is érkezett, többek között Dél-Afrikából, Amerikából, Ausztráliából. Az év második felében a fellépések mellett elkezdődtek a 10. jubileumi lemez háttérmunkálatai is. Pali új dalok írásába fogott.
2006. március 10-én 10 óra 10 perckor jelent meg „Nem sírok érted” címmel pályafutásának 10. jubileumi nagylemeze. A tíz éves nagyszínpadi pályafutását egy – csak saját dalokat tartalmazó – nagylemezzel ünnepelte. „Aki végighallgatja a teljes albumot, beleláthat a lelkembe”, mondta Pali jubileumi lemezének kapcsán. Az album különlegességéhez még hozzátartozik a „Tíz év, tíz érzés” című szerzeménye is. A dal egyben egy köszönet is rajongóinak a sok nagyszerű pillanatért, a szeretetért, amit a 10 év során folyamatosan megkapott tőlük.
2006 májusában leforgatta új videó klipjét a „Fénylő csillag vagy nekem” című saját szerzeményére, melyet kisfiához írt. Szeptemberben pedig a jubileumi lemezén szereplő „10 év, 10 érzés” című dalára készített egy újabb felvételt, régi archív anyagokat is felhasználva, összefoglalva az elmúlt 10 évet.
2007. február 24-én a MAHASZ Fonogram Magyar Zenei Díjátadó Gálán a „Hazai Szórakoztató Zene” kategóriában Pali 2006-ban megjelent „Nem sírok érted” című lemeze KATEGÓRIAGYŐZTES lett. A szakma és a közönség egyöntetű véleménye szerint ezzel a szakmai díjjal tette fel a koronát 10 éves pályafutására.
2007 szeptemberében 70 vidéki rádió műsorára tűzte a „Te vagy az igazi” című slágerét, mely heteken belül elnyerte a hallgatók fülét, és a kívánságműsorok egyik kedvenc dala lett.
2008. március 8-án nőnap tiszteletére megjelent Pali 11. nagylemeze „a líra hullámain” címmel. A „Belevésted a szívembe magad” című slágere szintén bekerült a rádiók műsoraiba.
2008 áprilisában elkészült egy videó klip is a „Te vagy az igazi” című szerzeményére, melyben az Európa Szépének megválasztott Laky Zsuzsi is szerepelt. Az elmúlt években érkezett rajongói levelek, telefonhívások, felkérések hatására Pali májusban Felvidéki-turnéra indult, hogy eleget tegyen rajongói kéréseinek. Fantasztikus közönségsiker és szeretet jellemezte műsorait estéről-estére. Maga sem gondolta volna, hogy ennyire valósak és megalapozottak azok a levelek, megkeresések, amiket a határon túli közönségétől kapott az elmúlt évek során. A nagy siker felbuzdította és elhatározta, meglátogatja azon környező országok magyar lakta településeit, ahonnan az elmúlt időszakban számos felkérés érkezett. Az év folyamán más felvidéki, valamint erdélyi településre is ellátogatott „Határtalan Randevú” című műsorsorozatával.
2008 szeptemberében a „Belevésted a szívembe magad” című dalra készített Pali videó klipet, melyet Budapesten, az Európa hajón rögzítettek. Az új videó klipjében bemutatkozott a Balázs Pali Live Band.
2009-ben tovább folytatódott a műsorsorozat, mely során volt szerencséje ellátogatni a Kárpátaljai, a Vajdasági, valamint a Horvátországban élő magyarokhoz is. Kivétel nélkül mindenhol hatalmas közönségsiker és szeretet fogadta őt. A műsorok mellett Pali megismerhette a határon túl élő magyarok életét, mindennapjait. Példaértékű volt számára azaz összetartás és egymás iránti tisztelet, amelyet szinte minden térségben megtapasztalt. A „Határtalan Randevú” című műsorsorozat 2009. október elején véget ért.
Pali azokból a tapasztalatokból és hatásokból merítve, melyeket az elmúlt másfél évben átélt a „Határtalan Randevú” műsorsorozatnak köszönhetően, írt egy dalt „Összetartozunk” címmel, melyre videó klip is készült a visegrádi Zsitvay-kilátóban.
2009 év végén első alkalommal Kanadában, a Torontói Magyar Házban adott nagysikerű koncertet.
2010 márciusában egy 9 részből álló életmű CD összeállítása jelent meg a korábbi lemezeiből. Ezt követően májusban 2 DVD is napvilágot látott, az „500. koncert”, illetve „Tíz év, tíz érzés képekben” címmel.
2010 júliusában első alkalommal szerepelt a „Szigetfesztivál” „Volt” színpadán. A koncertet követően úgy nyilatkozott, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb élménye volt a szigetfesztiválos fellépése.
Augusztusban Budapesten a belvárosban leforgatta új videó klipjét a „Találj meg boldogság” című saját szerzeményére.
2010 tavaszától elkezdődtek a 2011-es jubileumi lemezének stúdió munkálatai.
2011. január 6.-tól hétről-hétre 25 rádióban hallható zenei „Zenés Randevú” című rádióműsora, melynek nem csak műsorvezetője, hanem szerkesztője is.
2011. január 22.-én Zámbó Jimmy Díjjal tüntették ki példaértékű zenei munkásságáért.
2011. március 8.-án „15 év, 15 vallomás” címmel megjelent 15 éves pályafutásának tiszteletére jubileumi nagylemeze. 15 saját dalt tartalmazó jubileumi lemezével kívánt köszönetet mondani közönségének az elmúlt másfél évtizedben tapasztalt szeretetért.
Szeptember 15-én napvilágot látott az „Édesanyám, hálás vagyok Neked” című dalra készült videó klip, melynek különlegessége, hogy Pali édesanyja is szerepel benne. A képi anyagot a Dunakanyar egyik kis településének gyönyörű templomkertjében rögzítették.
Pali az év utolsó negyedévében is gyakori vendége a különböző tévécsatornák zenés-szórakoztató műsorainak.
Szabadidejében szívesen sportol, kenuzik, kirándul a hegyekben.
A Magyar Színész -és a Magyar Zenészválogatott labdarúgó csapatainak tagja.